6 könnyítés a Babaváró hitelnél és a CSOK-nál, ami téged is érinthet
A Kormány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családtámogatások igénylését ne akassza meg a koronavírus járvány miatti vészhelyzet. Éppen ezért számos olyan könnyítés érkezett a Babaváróval és a csok-kal kapcsolatban, amire mindenképpen érdemes odafigyelni. Ezeket vesszük most sorba.
1. A gyermek megszületése után is igényelhető a Babaváró hitel
A Babaváró hitel esetében eddig kőbe vésett feltétel volt, hogy az első gyermeknek az igénylést követően kellett megszületnie ahhoz, hogy a kamatmentesség a futamidő végéig megmaradjon. Ráadásul az első gyermek azért is fontos, mert a további gyermekeket is hozzá képest veszik figyelembe. Például, ha egy házaspár első gyermeke az igénylést megelőzően született, akkor a második gyermekük után jár a kamatmentesség, míg a harmadik és a negyedik baba után engedik el a hitel egy részét, vagy egészét. Vagyis ebben az esetben négy gyermekkel maximalizálható a Babaváró támogatás része.
Egy friss rendelet szerint ugyanakkor a családok a veszélyhelyzet alatt született baba esetében utólag is igényelhetik a Babaváró hitelt, ráadásul ezt a veszélyhelyzet végét követő 2 hónapon belül lehet megtenni. Vagyis, ha gyermek születik mondjuk május 15-én, akkor nem kell a bankba rohanni, megigényelni a hitelt, hanem ráér a dolog. Nagy kérdés persze, hogy a veszélyhelyzet meddig tart majd, de ha a járvány jól alakul, emiatt pedig az év vége előtt feloldják, akkor sem történik majd egyik pillanatról a másikra, mert számos jogszabály a veszélyhelyzet fennállásáig él, így kell lennie valamennyi felkészülési időnek. A veszélyhelyzet végét követő két hónapos haladék azonban így is meglehetősen hosszúnak tűnik.
2. A fizetés nélküli szabadság alatt is él a tb-jogviszony
A Kormány döntése szerint a fizetés nélküli szabadság nem szünteti meg a tb-jogviszonyt. E nélkül a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 8. §-a alapján a fizetés nélküli szabadság ideje alatt szünetelne a biztosítás.
Ez azért fontos, mert a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a Falusi csok és a Babaváró hitel igénybevételének alapvető feltétele, hogy a házastársak vagy élettársak közül legalább az egyik fél rendelkezzen a minimálisan meghatározott idejű társadalombiztosítási (tb) jogviszonnyal. (A Babavárót kizárólag házasok igényelhetik.) A csokot és a Falusi csokot egyedülálló személy is igényelheti, ebben az esetben természetesen magának kell a tb-jogviszonyt igazolnia.
3. Elektronikus formában is elfogadja a bankok egy része az Ügyfélkapura érkező OEP és NAV igazolásokat
A kamattámogatott kölcsönöknél igénylési feltétel, hogy a támogatott személy – házastársak, élettársak igénylése esetén legalább az egyik fél – megfelelő társadalombiztosítási (tb) jogviszonyt igazoljon. Ezt a bankok többsége eddig kizárólag személyes ügyintézéssel fogadta be, pedig elvileg van lehetőség elektronikus beterjesztésre is. Az MNB most ez utóbbi gyakorlatra igyekszik rávenni a bankokat, így sok esetben már a személyes Ügyfélkapura érkező PDF formátumú OEP igazolás e-mailben történő beküldése is elegendő. Hasonló a helyzet egyébként a NAV tartozásmentesség igazolásával kapcsolatban is.
4. Nem kell feltétlenül személyesen megjelenniük a kismamáknak a Babaváró igényléshez
Újdonság az is, hogy a kismamák meghatalmazást írhatnak, amivel a férj egyedül is megigényelheti a Babaváró hitelt, így legalább ők elkerülhetik az akár órákig tartó sorbanállást. Itt azonban a Bankmonitor.hu információi szerint a helyzet nem annyira egyszerű, mert a bankoknak a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény kapcsán még jogi egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy ez flottul menjen. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy a lehetőségről tájékozódjon a bankjánál, vagy hiteltanácsadójánál.
5. Életévet betöltött feleség is igényelheti a Babavárót
A csok és a Babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig. Ez a Babaváró esetében azt jelenti, hogy ha a feleség a veszélyhelyzet alatt töltené be a 41. életévét, akkor a veszélyhelyzet végét követően még 30 napig benyújtható a hiteligény.
6. Az is kaphat csok-ot és Babavárót, aki elveszíti a munkáját a veszélyhelyzet alatt
A Babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltétele, hogy az előbbi esetében az igénylő három év, egy tízmilliós csok esetében pedig két év folyamatos tb-jogviszonnyal rendelkezzen.
A koronavírus-járvány miatt azonban többen elveszíthetik az állásukat. Ezért fontos kedvezmény, hogy ha valaki a veszélyhelyzet alatt, vagy az azt követő 30 napban elveszíti a munkáját, ő akkor is igényelhet Babavárót, ha 30 napnál tovább lesz állás nélkül. Feltétel azonban, hogy a veszélyhelyzetet követően legfeljebb 90 napon belül ismét rendelkezzen tb-jogviszonnyal.