top of page

Hangyabolyba nyúlt a kormány? - Beindulnak a felújítási munkák

Három hét és elkezdődhet a családosok őrült ralija a lakásfelújítási program maximum 3 milliós támogatására, no meg persze a szakemberek keresgélésére. Sok családos már valószínűleg pontosan tudja, hogy mire szeretné majd költeni a milliókat, így ha az elképzelés már megvan, már csak a megfelelő brigádot kell levadászni, aki megoldja a kivitelezést számlára. De vajon lesz szakember, aki időben, nem horror áron és megfelelő minőségben elvégzi a munkát? Építőipari szakértőket kérdeztünk arról, hogy mire számítson az, aki januártól elkezdené a lakásfelújítást.



Egyre közeledik az év eleje, és ezzel együtt a lakásfelújítások időszaka is, köszönhetően a maximum 3 millió forintos (plusz 3 millió forint önrész melletti) támogatásnak. Bár az eddigi részletek alapján beépíthető háztartási nagygépekre is felhasználhatják a családosok az "ingyenpénzt", vélhetően nem lesznek kevesen azok sem, akik nagyobb, szakembert is igénylő munkákra használnák fel a forrást. Az építőipari megrendelésállomány idei visszaesésének köszönhetően talán egy ideig még fel fogják tudni venni a telefont a szakik, nagy kérdés viszont, hogy milyen vállalási időkkel és árral fognak majd dolgozni.


Vajon lesz elég szakember, aki időben és mennyiségben is ki tudja elégíteni a keresletet?

Az általunk megkérdezett szakemberek mind számítanak a kereslet megélénkülésére, ám hatalmas robbanást év elejére még nem várnak. Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a minőségi és időben elvégzett munka kapcsán elmondta, hogy:

„A szakma alkalmazkodó képessége igazán jó, amit az elmúlt évek jól igazolnak. Emiatt lehet abban bízni, hogy nem lesz probléma a munkák során.”


Hasonlóan pozitív várakozásokkal tekint 2021 elejére Koji László, az ÉVOSZ elnöke, aki úgy nyilatkozott, hogy:

„Maximum 8-10% közötti volumen növekedésre számítunk. Ezt a növekedést vidéken a lakásépítő, felújító cégek jól tudják kezelni, Budapesten és Pest megyében pedig az idén tapasztalt feszültségek mentén menedzselik.”


Hozzátette, hogy a jelenlegi szinten képes időben és minőségben is kielégíteni az igényeket a szakma. A megrendelők azonban többre vágynak sokszor jogosan, minőségben és határidőben is. Ehhez hatékonyabban kellene működni, saját beruházásokat végrehajtva és a mikró- kisvállalkozói körben is képezni magukat a vállalkozóknak. Ez nagy kihívás. Másként mondva, kormányzati oldalról sem elegendő csak a keresleti oldalt élénkíteni, egyidejűleg a kínálati oldalra is rá kell segíteni a szakma saját beruházásai és képzése területén.


Kiss Döme, product owner, JóSzaki.hu, szintén bizakodásra okot adó választ adott a felújítás előtt állók számára, a korábbi tapasztalataik alapján ugyanis a január-március közötti időszakban inkább a kínálat dominál és nagyobb keresletet is elbírnának a szakemberek.


„A számaink alapján ez az időszak jellemzően még nem a nagy felújításokról vagy az építkezésekről szól.Így mi arra számítunk, hogy a korábbi évekhez képest érezhetően nagyobb lesz ugyan a kereslet, de nem számolunk robbanásszerű keresletbővülésre az év első két hónapjában.”


- mondta el Kiss Döme, majd kiegészítette azzal, hogy olyanról azonban lehet hallani, hogy több megrendelő eltolta, átnapolta a munkát 2021-re.


Mi lesz a kivitelezési költségekkel, szakipari munkadíjakkal?

Attól tehát nem tartanak a szakértők, hogy akkora megrendelés érkezne a lakossági piacról, hogy nem győznék a szakik. Egy másik fontos kérdés, hogy milyen árakon fognak munkát végezni, hisz egy jelentős árnövekedés a munkadíjakban, vagy anyagárakban, könnyen eltüntetheti a támogatás valódi értékét.


Scheer Sándor várakozása szerint:"

„A kkv szektor élni és részben visszaélni fog a helyzettel, mint azt tették az elmúlt 3-4 évben is.”


Kiss Döme azzal számol:

„Várhatóan emelkedni fog, azonban fontos tényező, hogy a Covid miatt egy alacsonyabb szintről teszi mindezt.”


Koji László elmondta:

„A munkadíjakkal kapcsolatban semmi sem látszik, ami jövőre olcsóbb lenne. Sem az építőanyagok, sem a munkaerő oldalán. Csak a hatékonyság javulás hozhat stagnálást az árakban, olcsóbbá az áfa csökkenése teheti a terméket, szolgáltatásokat.”


Az árakat tekintve Koji László azt is hozzáfűzte, hogy a támogatási kérelmek nagy része eleve betervezett felújítások mentén lesz megkérve, aminek a pozitív hatása, hogy tisztul a piac, hiszen a támogatás előfeltétele az írásos szerződés, a részletes műszaki tartalom, a pénzek legális számlákon keresztüli mozgatása, illetve a számlakérés. A piac fehérítése javítja a versenyhelyzetet is, de ennek nyilván ára van. Egy ilyen folyamatnál nem feltétlenül az építőipar dolgozik drágábban, hanem az adóterhet fizetik meg részben a megrendelők. Az is biztos, hogy lesznek olyanok, akik továbbra sem fognak fehéredni, mert vagy nem felelnek meg a támogatási kritériumoknak, vagy mert nem vállalják a támogatáshoz kapcsolódó bürokráciát.


Kihez mennek majd dolgozni a jó szakemberek jövőre, a fejlesztőhöz, az államhoz, vagy a családokhoz?

Ha év elején még nem is kell nagy munkaerőhiánytól tartani, egy állami, vagy nagyobb vállalati megrendelés könnyen közbeszólhat és új munkahelyet teremthet az eddig kisebb, lakossági munkákkal foglalkozó szakiknál. Persze, ennek a fordítottja szintúgy bekövetkezhet, ha például jó lehetőségek és jól fizető munka adódik a családiház-építéseknél, egy korábban nagyobb építkezésen dolgozó kőműves számára. Scheer Sándor szerint, a jövőben lesz ebben verseny, de egyelőre nem érezni a lakossági igények mértékét. Elmondta azt is, hogy mivel a családok döntő részben feketén foglalkoztatják ezeket a szakembereket, az ellenőrzések szigorodásának hiányában, a szakkivitelezők a könnyebb ellenállás irányába mozdulnak. Ez már az elmúlt években is gond volt, ezért lennének fontosak az egyenlő feltételek és a sok ellenőrzés. Hasonlóan vélekedik Koji László, mint mondta, minden más ágazat, az építőipar is, a fizetőképes kereslet irányába fordul, mint a napraforgó a nap irányába.


Kiss Döme arról számolt be, hogy a lakossági piacon mozgó szakipari dolgozók körében készített felmérésből az rajzolódik ki, hogy nem a pénz az egyetlen, vagy az elsődleges szempont. Mivel a két világ jelentősen eltér egymástól és a többségnek megvan, hogy melyikben érzi otthon magát, tömeges átmozgásra nem számítanak.


Mi a helyzet a más szakmákból jövőkkel? A vendéglátás lenullázódott, sokan állás nélkül maradtak...

A turizmus lángja most épp hogy csak pislákol, sokan elveszítették az állásukat, így felmerülhet a kérdés, hogy van-e akkora átjárás az egyes szakmák között, hogy felszívja, jelen esetben az építőipar, a más szektorokban jelentkező munkaerő túlkínálatot.


A megkérdezett szakértők közül Scheer Sándor szerint már most is van példa arra, hogy más szektorokból érkezik az új munkaerő, ugyanakkor várhatóan nem ez lesz a jellemző.


Kiss Döme arról számolt be, hogy a járvány első hullámában a náluk újonnan regisztrálók egyharmada nyilatkozott úgy, hogy azért regisztrált az oldalra, mert a koronavírus miatt megszűnt a munkahelye. Azonban a magasabb képzettséget igénylő szakmák elsajátítása nem működik ilyen gyorsan, így ott nem látható hasonló folyamat.


Koji László úgy fogalmazott, hogy nem számítanak a munkaerőpiaci helyzet felborulására. Hozzátette azt is, hogy jelenleg a lakásépítő cégeknek 10%-kal, a szakma egészének pedig 17%-kal kisebb a rendelésállománya, mint egy évvel ez előtt volt, így most kisebb a munkaerőpiaci nyomás ebben az ágazatban.

Comments


Legutóbbi bejegyzések
Archív
bottom of page